Royal Hidegkonyha

A Royal hidegkonyha szendvics, hidegtál és saláta készítésével és házhoz szállításával foglalkozik Budapest egész területén, illetőleg agglomerációjában.

A skandináv népek konyhája, étkezési szokásai

Táplálkozásuk nagyban eltér a közép-európai szokásoktól, egészen más hagyományokra épül, meglehetősen mások az éghajlati viszonyok. Rövid a vegetációs idő, sok általunk fogyasztott zöldség és gyümölcs ezen országok területén nem terem meg. Ezzel együtt sokféle élelmiszer-nyersanyag található. A svédek jó gabonatermő területekkel rendelkeznek, Dániában is fejlett a mezőgazdaság, különösen az állattenyésztés. A környező tengerek, folyók, tavak is sok és sokféle nyersanyagot szolgáltatnak. Nem szűkölködnek gyümölcsben és zöldségben sem, de főleg importból beszerzik be.

Dániában az egyik jellemző étel a "smørrebrød". A dánok szerényen vajaskenyérnek nevezik, ez azonban annál jóval több. Felhasználnak hozzá rozskenyeret, félbarna kenyeret, fehérkenyeret, fekete parasztkenyeret. A fehér kenyérre rák és kagylóféléket és bizonyos fajta sajtokat tesznek, a rozskenyérre és a félbarna kenyérre húsokat, szárnyasokat, halat tálalnak, míg a fekete kenyeret vajjal megkenve saláták, lágy sajtok alá teszik. A kenyérszeleteket különféle ízesített, fűszeres vajakkal kenik meg. Nagyon sokféle a felhasznált nyersanyag, így a smørrebrød igen változatos. Baráti társaságban, elegáns vendéglőben egyaránt fogyasztják, de az is természetes, hogy sétálás közben vagy egy büfében a hazaiból eszegetnek. Az étkezéseket sör vagy a hideg tej kíséri, ez szinte minden étkezésnél megszokott. Ennek a svéd változata smörgås, ami pontosan ugyanazt a gazdagon pakolt kenyeret jelenti.

smrrebrd.jpg smørrebrød/ smörgås

A dánok reggelire sokfélét tesznek az asztalra. Felvágottakat, kiváló minőségű vajat, joghurtokat, többféle kenyeret, péksüteményt, teát, kávét, tejet, de sokan fogyasztanak kásaféléket, müzliket, és gyümölcsöt is.

Elterjedt szokás a napközbeni étkezés, délelőtt és délután is teát, kávét, péksüteményeket fogyasztanak, ez iskolában, munkahelyen egyaránt természetes. Ebédre, vacsorára kiadós sülteket esznek, kedveltek a testes marhahúsok, a sertés és vadhúsok. Köretként általában többféle zöldséget, főtt vagy sült burgonyát és a húsokhoz gyakran többféle mártást adnak.

Levest ritkán fogyasztanak, az étkezéseket inkább előétellel kezdik. Ezek az előételek rendszerint hideg halak, főzve, pácolva, fűszeres hagymás lében, vagy kagylók, rákok, hideg pástétomok. Desszertként pudingokat, krémeket, fagylaltokat fogyasztanak. Süteményeik kelt vagy leveles tésztából készülnek, vaníliakrémmel, gyümölcsökkel, tejszínnel.

hering.jpg

hering krumplival és hagymával/ sill med potatis och lök

Az étkezések zárófogása rendszerint a jó minőségű dán sajtokból kerül ki, a sajtokhoz gyümölcsöt is adnak az asztalra. Az étkezés után kávét vagy teát fogyasztanak, a kávéhoz tejet vagy tejszínt adnak.

Svédországban jellegzetes étkezési forma a "smörgåsbord", amit svédasztalnak szokás fordítani. Az éttermekben egy megfelelő méretű asztalra kiteszik a teljes választékot. A vendég egy meghatározott összeg kifizetése mellett annyit és annyiszor vehet, amennyit akar. A smörgåsbord-on hideg, meleg ételek sokasága várja a vendégeket, köztük halak, rákok, kagylók, különféle húsok, desszertek, gyümölcsök.

svedasztal.jpg

Természetesen ez nem az otthoni hétköznapok ebédje, vacsorája, otthon ezeket csak ünnepi alkalomra készítik. Leveseik a savanykás ízű káposztaleves, a különféle hallevesek, pl. heringleves, lazacleves, dévérleves, de egyéb érdekes leveseket is készítenek: barnahabos kolbászleves, kelbimbóleves, hideg krumplileves, hideg rénszarvas leves kaviárral stb.

A húsokból használnak a sertéstől a rénszarvasig sokfélét, többek között fajdot, jávorszarvast, medvét, őzet, nyulat. Ezekből fasírtot, húsgombócokat, párolt és sült ételeket készítenek, csak rénszarvashúsból több száz receptjük van. Néhány húsételük: jávorszarvasmáj mustármártásban, medvesült, sült csirke gombával és zöldborsóval, fajdkakas ribizlizselével, rénszarvas vagdalt.

A halételek felsorolása reménytelen vállalkozás lenne, néhány halfajtát említek, amelyekből többszáz féle ételt készítenek: vörös pisztráng, lazac, hering, angolna, vándormuréna, sügér, csuka és még a tengeri halak. Néhány érdekes zöldségétel: hagymapástétom, sült fehérrépa, tejszínes sültkrumpli póréhagymával. Mellékelek egy linket ahol némi svéd tudás mellett megtaláljuk a Svédországban ismerets halak listáját és tápanyagtáblázatát, illetve fogási területeit.

http://www.svenskfisk.se/fiskarter-och-fisket/vanliga-arter.aspx

A bogyós gyümölcsökből a rövid nyári időszakban megterem egypár fajta: vörösáfonya, törpemálna, földiszeder, fekete áfonya. Sok, gyümölccsel készült desszertjük van, ezekből egy pár jellemző: áfonyakrém, áfonyás és málnás pite, kuglóf törpemálnával, alma vörösáfonyadzsemmel, karamellás körte, rebarbara pástétom, túrótorta.

A skandináv népek konyháiban sok a közös vonás, a norvégok ugyanúgy kedvelik a szendvicseket, mint a dánok. A norvégok halfogyasztása kiemelkedik még az egyébként sok halat fogyasztó skandináv népek közül is. A halászat Norvégiában ma is nemzeti foglalkozásnak számít, ebből következik, hogy sok friss halat fogyasztanak. A máshol drága, különleges halfélék a norvég konyha megszokott napi fogásai közé tartoznak.

Van egy érdekes halételük, amit a sok friss hal mellett ínyencségként tartanak számon, Rakrret a neve, és üvegedényben két három hónapig érlelik, ez alatt különleges ízt és "illatot" kap. Aki először találkozik vele, nem biztos, hogy gusztusa támad rá. A húsok közül sok a fagyasztott, sózott, füstölt marha- és sertéshús.

Finnországban - dacára a nálunk köztudatban élő finnugor rokonságnak - nyoma sincs a magyaros ízlésnek, egyértelműen a skandináv szokások és ízlés a meghatározó. Helsinkiben és a többi finn város éttermeiben ugyanúgy megtalálható a smörgasbord, mint Stockholmban.

Egyedülállóan finomak pácolt heringkészítményeik. A halak mellett a finnek sok húst fogyasztanak. Nagy kultusza van a jávorszarvas, a rénszarvas húsának, csemegének számít a medvetalp, a füstölt, pácolt medvesonka, de fogyasztanak ürüt, marhát és sertéshúst is.

A hideg éghajlat miatt télen nagy a szervezet energiaigénye, ilyenkor szívesen fogyasztanak zsíros húsokból készült ételeket. Kenyeret főleg árpából és rozsból készítik. Lappföldön készítenek árpalisztből rénszarvas vérrel főzött kását is. Köretként burgonyát, gyakran főtt burgonyát adnak, zöldségkínálatuk szegényes. Náluk is megterem a vörösáfonya, az eper, a málna, a szeder. Az étkezések végén nem esznek desszerteket, süteményeket.

Étkezés előtt egy borókaillatú pálinkát vagy rozspálinkát fogyasztanak. Az étkezésekhez sört, friss vagy aludttejet isznak . Finnországban a szeszfogyasztás korlátozva van, mindenki csak italkönyvre válthatja ki a megszabott fejadagot.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 105
Heti: 307
Havi: 960
Össz.: 217 083

Látogatottság növelés
Oldal: Skandináv gasztronómia
Royal Hidegkonyha - © 2008 - 2024 - lacikonyha.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »